Múlt hónapban csináltam egy tablót. A Kozmutza Flórában van kisegítő osztály, nekik kellett, 6 fős osztály. Elmentem első körben megnézni az osztályt, először kicsit fura volt, aztán rájöttem, hogy ezek a gyerekek tök aranyosak, és annyira hálásak meg lelkesek mindenért ami jóság érkezik feléjük, hogy egy szikra fenntartásom nem lehet. Aztán valahogy szóba került, hogy van az egyik apukának motorja, és motorral csináljuk a tablót, nem baj-e? Hát hogy a viharba lenne baj, persze, én is motorozok. Hú de jó, motorosfotósnéni, devagányvagy... aztán valami történt az apuka motorjával, és rákérdeztek, esetleg lehet-e az enyémmel. Hát persze, miért ne. Wifit be is dobtam a közösbe, az olyan kék-fehér mint azok a matrózgallérok a régi iskolai képeken... A fotózás napján pedig a gyerkőcök végtelen boldogok voltak, hogy motorral fényképezkedhetnek, az egyik fiú miután leszállt a motorról, kurjongatott örömében meg tapsikolt, és a többiek is nagyon vidámak voltak. :-) Ők merik kimutatni, ha valaminek örülnek, jó volt látni az örömüket. Egy leányzó volt az osztályban, hát neki állt a legjobban a motor: arányos is volt hozzá, meg színben is passzolt a szeméhez :-) Az igazgatónő és az osztályfőnök is odaállt a motorhoz, a törpik meg ücsörögtek rajta. Aztán megszerkesztettem nekik a tablót, és a héten elvittem nekik, nagy tetszést aratott. Kivéve az igazgatónőnél. Jól látjátok, az aki ott áll a motor mellett.
Na ő nem engedi kitenni az iskola falára. Mert mi lesz az egészséges gyerekek erkölcseivel és értékrendjével.... Úristen, mi történne, ha egyszer, csak egyetlen egyszer, egy sérült gyerekcsapat ha kitalál valami vidámat és lazát amivel egyéni, na csak egyszer elismernék őket pont akkor, amikor kirepülnek az életbe.... Hát kiteszem őket én. Mert ők is végig csinálták a nyolc évet abban az iskolában. És mert mernek örülni.
