Az ISO érzékenység
Régebben, amikor még negatívokra fényképeztünk, voltak különböző fényérzékenységű nyersanyagok, amiket ISO vagy még régebben ASA jelöléssel 100, 200, 400, 800-nak ismertünk. Röviden és tömören az volt a lényege a dolognak, hogy a filmben lévő fényérzékeny anyagok fizikailag nagyobb szemcsékből álltak, ezáltal jobban "láttak" sötétben, kevesebb fénnyel is eredményes képeket készíthettünk. A nagyobb szemcseméret ára viszont a kép felszemcsézettségével is járt, ezért kompromisszumot kellett kötni annak tekintetében hogy mennyi fénnyel mekkorára nagyítható képet szerettünk volna készíteni.
Digitális korunkban a fényképezőgépeken közös megegyezéssel ISO értékben állítjuk a képérzékelő lapka fényérzékenységét, tehát ez helyettesíti az analóg korszak érzékenyebb negatívra cserélését. Az érzékenység elektonikusan, egyes gépeken szoftveresen számítódik fel. A számok megjelölése azt takarja, hogy minél magasabb értéket állítunk, annál érzékenyebbre állítjuk a gépet, tehát feltételezhetően annál sötétebb helyen próbálunk fényképezni. Jellemzően
napfényes helyeken ISO 100, 200
borús időben, naplementekor, szürkületben, szobában ISO 400-800
este, éjszakai városfotóknál ISO 800, 1600, 3200
Vannak fényképezőgépek amelyeken köztes értékeket is állíthatunk, ez a vájtszeműek számára ajánlott, akik rendkívül pontos expozícióra törekednek. Az érzékenység magasabbra állításával a digitális képeken is megjelenik a képzaj, szemcsézettség, rendszerint ISO 1600-nál már érzékelhető. Az ISO érzékenység magasabbra állítását szokták alkalmazni sötétebb téma fotózásánál is ahol nehéz megkülönböztetni a különböző árnyalatokat de cél a finom részletek kiemelése.
