A műtermi fotózásról sokan, sokféleképpen vélekednek. Egyeseknél vita tárgyát képezi, hogy a vaku-e vagy a folyamatos lámpafény-e a legjobb, de úgy érzem, nem ez a perdöntő a fotózásban. A fényforrás árnyékrajzoló tulajdonsága szerintem a leglényegesebb a műtermi fotózásnál! Az, hogy miféle szerkezetből érkezik a fény, az minket azért izgasson leginkább, hogy ha valamin változtatni szeretnénk, tudjuk hová kell nyúljunk.
Amit még a Práterban se mondtak el nekünk, az, hogy a sokféle fényforrás közül a fotó témájához kapcsolódóan kell választanunk a fény tulajdonságait. Itt nem konkrétan a vaku, a lámpa fényerejét és színhőmérsékletét és egyéb fizikai adatait értem, hanem a fény plasztikusságát, hogy milyen árnyékot rajzol. Hogy kemény vagy szépen szórt lágy fény, esetleg ezek közül hol az átmenete közt. Amelyik kemény, határozott árnyékot rajzol, vagy amelyik ahol alig érzékelhető finom sötétedő foltokat jelenít meg.
A pontszerű fényforrások adják az éles, határozott szélű árnyékokat. Ezek a hajfények, spotok. Minél nagyobb a fényforrás felülete, annál lágyabb lesz az árnyék széle, annál laposabb lesz a világításunk. A szoftboxok és nagy ernyők mind-mind a szép nagy lágy fényforrásokat adják. Amíg kemény fények határozottan megrajzolják a felületi egyenetlenségeket, addig lágy fények jótékonyan elsimítják azt.
Egy babaarcú finom és hibátlan bőrű hölgy modellnél bátran használhatunk kemény fényforrást surólófénynek, hogy az általa bemutatott téma karakterét erősítsük - mondjuk legyen az egy csipkés ruha részletgazdagsága. De ugyanaz a fényforrás, egy idősebb arcnál már keményen rajzolja a ráncokat az arcon, ami lehet célunk, de ha idősebb női portréról beszélünk, a modellünk nem lesz hálás érte. Az ő esetében a finom kis ráncokat lágy fénnyel moshatjuk el és hamvasíthatjuk fiatalossá a bőrét.
Tehát a műterembe lépve az első feladat: felmérni milyen típusú fényforrások állnak rendelkezésünkre, mi az amiből gazdálkodhatunk.
