Táncot fotózni mindig kihívás. Műteremben annyival könnyebb dolgunk van, hogy ráérünk, míg egy előadáson minden csak egyszer történik meg és megismételhetetlenül. Ráadásul közben belelóghat egy bámészkodó fejcsúcsa, a függöny mögül kikandikálhat épp a másik előadó és számtalan esemény szólhat bele az ideális képalkotás körülményeibe. Ha előadáson fotózunk táncot, érdemes a próbára is elmenni, ahol megismerhetjük a koreográfiát és elgondolkozhatunk rajta, honnan a legérdemesebb fotózni az esemény. Ez ad némi előnyt, hogy a leglátványosabb elemeket elcsípjük. Műteremben óriási előnyünk van, a táncos modellünket megkérhetjük korlátlan számú ismétlésre, mindaddig, míg az ideális pillanatot sikerül elkapnunk. Amikor úgy repül a fátyol, ahogy a legszebb, ahol a mosoly hiteles, ahol koncentrált és összetett a pillanat. Érdemes akár berakni zenét, és eltáncoltatni akárhányszor egy-egy koreográfia részletet. Egyszer fotóztam egy zenészt, aki nagyon merev volt, és akkor lehetett róla igazán hiteles jó képeket készíteni, amikor végre tényleg zenélt (és nem csak úgy csinált, mint aki zenél), és el tudott merülni a számára legkedvesebb foglalatosságban... Az ő esete tanított meg arra, hogy minden ember akkor a leghitelesebb, amikor a számára leginkább kedvelt és ismert dologgal foglalkozik. A táncos amikor táncol.
A hastánc igen látványos és hálás téma, főként ha a táncos látványos kellékeket is használ: fátylakat, legyezőket, botot, kardot. Míg a fátylak látványos, nőiességet fokozó kiegészítők, addig egy kard lehet kontrasztos szimbólum is: a bátorságé, a férfiasságé. Ez a kifejezetten nőies hastáncot tovább fokozza. Ha van időnk és kapacitásunk akár egy kis enteriőrt is építhetünk a téma köré, tovább fokozva a téma stílusát.
További képek itt.
